A springer igazi spániel, barátságos, vidám és élénk, mindig vidáman csóváló farokkal. A félénkség vagy agresszivitás súlyos hiba. Vicces, jó humorú, érzékeny lelkű, igazi családi kutyák. A szabadban élvezettel rohangászik, nyomoz, keres, a lakásban pedig kifejezetten nyugodt, imád lustálkodni, tökéletes lakótárs. Nagyon igényli a gazdi közelségét, a testi kontaktust, ha teheti, mindig hozzáér valahol szeretett emberéhez. Ellenállhatatlan tekintetével a legkeményebb szíveket is meglágyítja – így aztán a végén könnyedén kanapé- és ágybakutya lesz belőle. Kennelben, kertben tartani, a házba nem beengedni kegyetlenség. Saját fajtatársaikat is nagyon kedvelik, kiválóan lehet őket nagy „falkában” tartani, jól kijönnek egymással szukák és kanok egyaránt. Korai szoktatással más állatokkal, cicákkal is jó pajtások lesznek.Jó jelzőkutya, de nem ugatós, csak indokolt esetben hallatja a hangját. Persze nagy házőrzést ne várjunk tőle, ahhoz túl barátságos, az első percek tartózkodó ismerkedése után már osztogatja a puszikat.

Van bennük némi spánieles makacsság, és azt is el kell azonban ismerni, hogy különösen a kanok esetében, viszonylag nagy bennük a dominanciára való hajlam, ám ezt következetes neveléssel, időben „tisztázva” szépen helyre lehet tenni a kölykökben.

Szeret játszani, fogócskázni, labdázni, és jó spánielhez méltón, imád úszni, pancsolni. Mozgásigénye fiatal korban elég nagy, később közepes. Napi egy nagy, szabadon rohangászós sétáltatás a természetben mindenképp szükséges ahhoz, hogy jól érezze magát. Emellett fontos, hogy foglalkoztassák, feladatokat kapjon. Aktív, természetszerető, kutyájára kellő időt szánni tudó gazdáknak ajánlható.

Apport vízből

Nagyon kiegyensúlyozott vérmérsékletű kutyák, amelyek kifejezetten mindig a gazda kedvében akarnak járni, könnyen tanulnak, és szívesen dolgoznak, de nem pörögnek túl. Mint minden spániel, „gondolkodó” kutyák, kell, hogy lássák az értelmét a feladatnak: tény, hogy nem egy „gépiesen” mindent akár százszor elismétlő fajtáról van szó, viszont étellel, játékkal, dicsérettel kiválóan motiválhatóak. Érzékeny lelkűek, durvasággal, túlzott szigorral nem lehet náluk célt érni, ilyen bánásmód esetén félősek lesznek, és örökre elmegy a kedvük a munkától. Hagyni kell őket kölyöknek lenni és szépen, fokozatosan növelni a követelményeket. Persze az alapvető határokat korán le kell fektetni – egy szigorú „nem szabad”, a behívás, az étel-agresszió letiltása az első hónapokban a legkönnyebb és megalapozza a későbbi könnyű együttélést.

A springer spániel sokoldalú sportkutya

Igazi sokoldalú fajta: kiegyensúlyozott idegrendszerének és nagyon „emberi”viselkedési jellegzetességeinek köszönhetően sok egyede alkalmas terápiás-kutya feladatokra; kiváló orra és munkakedve, közepes mérete, jó mozgáskoordinációja pedig kedvelt és széleskörűen alkalmazott fajtává teszi a rendészeti szerveknél is: a különböző keresőkutya-feladatokban (kábítószer- és robbanószer keresés, nyomkövetés, ember-keresés, terület és romkutatás) mind jeleskedik, de ugyanígy, szarvasgomba-kereső kutyának is kiváló. Nagyszerű hobby sportkutyák: mantrailing, agility, dog-dancing, dummy, obedience – bármiben ügyes és fantasztikus partner. 

Ugyanakkor persze, elsősorban vadászkutyák, és bár a legtöbb, show-típusú springert ma már kedvencnek tartják, sokkal ma is vadásznak. Vadászösztönük kiváló, bozótban, nyílt füves területen is ösztönösen jó stílusban, a vadász előtt jobbra-balra keresve, nagy lelkesedéssel fésülik át a területet és ugrasztják a vadat, és nagy kedvvel apportíroznak – természetesen vízből is. Sok egyed nagyszerűen szerepel az eredetileg retrievereknek „kitalált” „dummy” tréningeken és field trial versenyeken. 

Három generáció

Külleme